Dél-perui kalandtúránk következő állomása a tengeri madarak számára maga a paradicsom: a Ballestas-szigeteken sokmilliónyi madár fészkel, pihen és táplálkozik. A tucatnyi oroszlánfóka és Humboldt-pingvin miatt a szigetcsoport teljesen levett a lábamról és még úgy is nagyon tetszett, hogy az elmúlt években sajnos nagyon elturistásodott Paracas és közvetlen környéke.
Paracas egy poros utcákból álló könnyen bejárható kis halászfalu, szállásunk a főtér egyik sarkában található El Amigo. A Mirador-csapattal a Csendes-óceán partján vagyunk, itt szállunk reggel nagy motorcsónakba, hogy megnézzük magunknak a perui partvidék egyik ökológiai csodáját. A méltán Kis-Galápagosnak is nevezett Ballestas-szigetek számos tengeri madár és fóka otthona, ahol koncentráltan több millió madár él.
Az Islas Ballestas Paracas régiójának tengeri rezervátumában található és gazdag, lenyűgöző madár- és állatvilágot kínál az idelátogatók számára.
Népszerű kirándulóhely a helyi és a külföldi turisták körében.
2014 óta nem első alkalommal járok a híres ökológiailag kiemelt és védett területen, mely minden tradicionális dél-perui túraútvonal szerves része. A motorcsónakokra várakozó turistahad láttán könnyű megállapítani, hogy az elmúlt hat évben megsokszorozódott a látogatók száma, akiket két turnusban – csak délelőtt és csak pár órára – engednek a Ballestas-szigetek közelébe, óvva ezzel a madarakat, a parti vidrákat, az oroszlánfókákat és a szintén ott élő Humboldt-pingvinek rohamosan csökkenő kolóniáját.
A Humboldt-pingvineket nem éppen a sivataggal azonosítják az utazók. Az élőhelyüket a hideg Peru-áramlatnak köszönhetik.
A Ballestas-szigeteket a szegény ember Galápagos-szigetének nevezik.
A chilei pelikánok egész évben nagyon népszerűek a látogatók körében.
Korábbi dél-amerikai élményeim közül az ecuadori Isla de la Plata szigetének élővilága hasonlított legjobban a Galápagos-szigetek mellett a Ballestashoz. A nagy különbség az, hogy míg az ecuadori szigetek különlegesen gazdag állatvilágával szárazföldön is lehet ismerkedni, addig perui társaik esetében csak motorcsónakból lehet megfigyelni a madarak káprázatos sokaságát.
Több mint 200 különféle madárfaj lakja a szigeteket, melyek elegendő táplálékot találnak a halgazdag vizekben.
A motoros hajóval történő kétórás madár- és állatles költséghatékony alternatíva a távoli Galápagos-szigetek helyett.
Kérdezhetnénk, hogy miért adhat otthont több millió madárnak és fókának az érintetlen szépségű szigetcsoport? A szigetek az Antarktisz felől érkező hideg, oxigénben és ásványi anyagokban gazdag Perui-áramlat mentén fekszenek. A vizes hidegáramlás halban gazdag, amivel folyamatos és bőséges halzsákmányt biztosít a Ballestas-szigetek halevő madárfajainak és tengeri emlőseinek.
A Ballestas-szigetek különleges highlightjai a tengeri oroszlánfókák, melyek a pingvinekhez hasonlóan természetes élőhelyükön sokkal lenyűgözőbbek, mint egy állatkertben.
Kb. fél órával az indulás után a madárzaj egyre hangosabb.
A látványos sziklaképződmények már messziről láthatóak, míg a madárvilág csak akkor, amikor a motorcsónak nagyon közel kerül a sziklákhoz.
Minden motorcsónakhoz jár egy helyi vezető, aki részletesen elmeséli a Paracas Nemzeti Park és az Islas Ballestas sajátos történetét. Tőle tudjuk meg, hogy a Perui-áramlat alacsony hőmérséklete okozza a partok közelségében a csapadékhiányt. A hidegáramlás és a partvidék alacsony évi középhőmérséklete miatt évtizedek telnek el egyetlen esőcsepp nélkül, így a vörös színben pompázó dűnék emiatt növényborítás nélküliek. Valóban egyetlen bokor, egyetlen fűszál sem nő a szigetcsoport dombjain.
Sziklás szakasz oroszlánfókákkal.
Kéklábú szulák, ameddig a szem ellát.
Tenyészteleppé váltak azok a régi daruk, amelyeket a guanó kitermeléséhez használtak.
Van viszont rengeteg guanótól fehérlő szikla. A madarak ürülékének ipari gyűjtésére és elsősorban a műtrágyagyártásban való hasznosítására évszázadok óta komoly iparág szerveződött Peruban. Az ország a a XX. század elején egyértelműen a legnagyobb guanóexportáló volt. A nagykereskedelmi – európai és észak-amerikai – terjesztés után a madarak piszkát ma főként a perui ökogazdaságok területein hasznosítják.
Chilei pelikánok csapata egy halászhajó tetején.
Peru térsége a Föld egyik leggazdagabb halászati területe.
Sofőrünk Mateo szintén részt vesz a kiránduláson.
A rendkívül változatos és összetett állatvilág mellett a félsziget csücskének egyik vörös homokkal borított dombján megcsodált 183 méter hosszú Candelabra érdemel még említést. A több ezer éve a Paracas-kultúra idején keletkezett Gyertyatartó nevet viselő monumentális alkotás sokak szerint egy San Pedro-kaktuszra emlékeztet. Korát, jelentését és eredetét nem tudjuk pontosan. A feltételezések szerint az óriás dombrajz környékén talált cserépdarabok teszik a misztikus geoglifa keletkezését i.e. 200 körülire. A dűnén pompázó rajzolat mentén elhordták a sivatagi homok felső rétegeit, így látni lehet az alatta feltáruló világosabb földrétegeket. A sós, párás környezet és az erős napsütés hatására a dombrajzon egy cementszerű anyag képződött. Ez az erős kéreg védi a geoglifa hosszú évszázadokon át fennálló állapotát.
A Paracas-félsziget egyik domboldalában megformált rejtélyes gyertyatartó eredete a mai napig tisztázatlan.
Az egyenetlen és növénytelen táj miatt a szigetek emberi csoportok megtelepedésére nem alkalmasak, így azok a gazdag élővilág miatt természetvédelmi szempontból védettek.
A ritka dél-amerikai medvefóka példányai szintén megcsodálhatóak.
A Mirador-csapattal délután megnézhettük volna a Paracas-félszigeten kialakult ősi kultúra nyomait a helyi nemzeti parkban. Ehelyett azonban bepattantunk a kisbuszunkba, hogy pár órával később Huacachina oázisában új élményeket, kalandokat keressünk.
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.
