Andoki kalandozásaimat folytatva, parádés gyalogtúra keretein belül, életem legvarázslatosabb napjait töltöttem magashegyi környezetben, amikor körbejártam a kecsuák szent hegyét, a 6.384 m magas Apu Ausangate-t. Az igazán különleges és életre szóló trekking során négy nap alatt több mint hatvan km-t gyalogoltam úgy, hogy minden este már-már Mont Blanc-i magasságban sátraztam.
Cuscóban, két sikeres expedíció – a Cordillera Apolobamba és a Choquequirao után – újabb magashegyi kalandban gondolkoztam.
Ilyen és az ehhez hasonló látványért megérte ennyit gyalogolni.
A népszerű Salkantay-ösvényt még 2014-ben teljesítettem, míg a Lares Trek-et kb. egy éve pipáltam ki. Nem maradt más hátra, mint – viszonylag tekintélyes magashegyi tapasztalattal – bevállalni a híres, de kevésbé turistás Ausangate-körtúrát, mely az Andok legizgalmasabb részén, Peru ötödik legmagasabb hegye körül vezet.
Lámákban gazdag panoráma.
Meglehetősen kemény terep ez, bár úgy gondoltam, hogy aktuális trekkingem valamivel könnyebb túra lesz mint a fárasztó Choquequirao volt, ahol az extrém meleg jelentette az egyik legnagyobb kihívást.
Így festett sátorhelyem reggel, az éjszakai sűrű havazás után.
A hatalmas hegyet és az ország egyik legmagasabban vezető túraútvonalát mégsem szabad lebecsülni, hiszen tudtam, hogy a kiindulópontot elhagyva, végig magashegyi környezetben, négyezer méter felett fogok majd túrázni, illetve az esős évszak kezdetén biztos nem fogom megúszni se a havat, se az esőt.
Hatalmas gleccserek lábánál kempingeztem 4.400 méter felett, ott , ahol teherhordó lovak várták, hogy megmálházzák őket.
Szerettem volna túratársat verbuválni az új expedícióhoz, de izraeli ismerőseim az utolsó pillanatban mégis inkább a Salkantay-ösvény mellett döntöttek, így csak magamra számíthattam. Az összes, a főzéshez szükséges alapanyagot, és a túrafelszerelést is hátizsákomba pakolva, egyedül vágtam neki a nem mindennapi, négy-, ötnapos, kalandtúrának.
Színekben pompázó hegyvidék jelzi, hogy innen már nincsen messze a híres Szivárvány-hegy.
A meredek terepen történő erős emelkedők miatt fárasztó Choquequirao után teljesen kipihentem magam, fontos volt, hogy nagyon jó állapotban induljak el a Cuscótól délkeletre található kisvárosba, Tinquebe, mely a látványos Ausangate-körtúra egyik hivatalos kiindulópontja.
Pici tengerszem a Palomani-hágó irányában.
Hosszú szerpentineken áthaladva, Ocongatén keresztül, értem el három és fél óra alatt a 3.800 m tengerszint feletti magasságban fekvő települést, melynek szomszédságában az a Mawayani található, ahonnan minden évben a kecsuák szent zarándoklata, a Qoyllur Rit’i, indul az Ausangate oldalába, a Sinakara-völgybe.
Büszkén pózolok 5.100 méter magasan.
Tinque-ben a helyi piacon szereztem be az utolsó gyümölcsöket és azt a pékárút is, amit a túrára magammal vittem. Szomorkás időben, szemerkélő esőben vágtam neki az első etapnak, közel hatszáz méter szintkülönbségnek.
Felejthetetlen panoráma az Abra Palomani hágójánál.
Pénzszerzés dolgában nagyon leleményesek a peruiak, hiszen nem telt el öt perc sem és máris megállt mellettem egy taxi. Emberem gyorsan felajánlotta, hogy egy korrekt összegért cserébe felvisz Upis iskolájához, addig a pontig, ameddig még autóval el lehet menni. A nem különösebben vonzó település és a sáros talaj miatt azonnal elfogadtam ajánlatát.
Mélyvörös színben tündöklő gleccserlagúna ötezer méteren.
Jól jártam, hiszen követlenül csak az Upis-i táborhelyre való érkezésem előtt kapott el az a havas eső, amely miatt kénytelen voltam a tervezettnél korábban, az egyik ház oldalában, rekordidő alatt sátrat állítani. Szerencsére az eső órák alatt elállt, újra kisütött a nap, így a Vilcanota-völgyben megcsodálhattam azt a különleges környezetet, ahol első éjszaka sátoroztam.
A hosszú lejtmenetet kemény emelkedők követik, nagy szintkülönbségeket kell leküzdenem egy-egy hágó között.
Upisban már bőven négyezer méter felett tartózkodtam. Az akklimatizációval nem volt gondom, a fejem végig tiszta maradt. Tudtam, hogy trekkingtúrám során gyönyörű tájképek, fantasztikus panorámával kecsegtető hágók és nem mindennapi kalandok várnak rám.
A Vilcanota-hegység vad, égbetörő csúcsainál található völgy lett első táborhelyem.
Apropó, hágók. Már az Upis utáni első napon fel kellett másznom egy igen erős kaptatón az elsőhöz, az Arapához. A 4.850 méteren található hágót még gyülekező ködfelhőben értem el.
Jégbefagyott sátram, melyet kora reggel alig tudtam kinyitni.
Előbbrejutásomat nap mint nap az időjárás nehezítette meg. Belecsúsztam az esős évszak kezdetébe, így a magashegyi túrázás alatt nem kímélt se az eső, se a hó, kaptam mindkettőből eleget. A zord időjárás miatt minden nap korán útnak indulva a két ötezer méter feletti hágót csodaszép napsütésben éltem meg.
Kitisztul az ég, feltűnik a Jatunhuma 6.000 méter feletti hegyvonulata.
Melyik volt a túra legszebb hágója? Ugyan a Palomani a legmagasabb, a legszebbnek mégis az utolsó, Jampa-hágót tartom, ahol mindkét oldalon karnyújtásnyira található hófödte hatezresek között gyalogoltam. Szédületes látvány fogadott, a hatalmas hegyeket szűk, mély völgyek szabdalták.
Vikunyákkal, az Andok fennsíkjain őshonos különleges tevefélével, a Jampa-hágó közelében találkoztam.
Melyik volt a trekking legviccesebb pillanata? Utolsó sátorhelyemnél a semmi közepén táboroztam. Estére nekikezdett nagyon sűrűn havazni. Egyszer csak hangokat hallottam, azt vettem észre, hogy egy férfi kint arról érdeklődik, hogy fekszik -e valaki a sátramban. Feladva a komfortzónám, kinyitottam a táborhelyemet és elbeszélgettem a helyi emberrel, aki a kemény téli idő és a hózápor ellenére azért jött, hogy beszedje a közel ezer forintos sátorozási díjat.
Magashegyi túráim legvarázslatosabb hágójánál túrázom.
Melyik volt a gyalogtúra legnehezebb része? A kívülálló azt gondolná, hogy a magashegyi betegség, légszomj leküzdése, a hosszú menetelések, emelkedők, ereszkedők vagy a magasabb hágók megmászása lehetett a legkomolyabb kihívás. Pedig nem. A legnehezebb rész az utolsó három-négy km volt, melyet már sík terepen záporesőben, felázott talajon tettem meg. Ennyire szétázottan, csurom vizesen, talán még soha nem értem célba egy hosszú trekkingtúra után.
Sziklakövekkel jelzett út visz a lagúnák felé, Pajchanta település irányába.
Az Andok fennsíkján csodálatos természeti környezet fogad.
Az utolsó pár km ellenére oxigénhiányos környezetben eddigi utazásaim legszebb trekkingje lett az Ausangate-körtúra, mely méltó befejezése aktuális magashegyi kalandjaimnak.
Hófödte hegycsúcsokat, csillogó gleccsereket fotózok.
Az utolsó pár km ellenére oxigénhiányos környezetben eddigi utazásaim legszebb trekkingje lett az Ausangate-körtúra, mely méltó befejezése aktuális magashegyi kalandjaimnak.
Három gyönyörű, türkiz színű lagúna mellett haladok el az ereszkedés során.
Hamarosan elindulok északra, Lima irányába, hogy többek között megismerkedjek Peru az Inkák kora előtti kevésbé híres, de annál inkább látványos romvárosaival.
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.
