Előző napi cochapampai túrám után újabb komoly erőpróbára vállalkoztam, a Cotahuasi-szurdok mélyén gyalogosan jutottam el Quechualla településére. Az élményekben gazdag nap alatt megtekintettem a varázslatos Sipia-vízesést, megtapasztaltam, hogy nem kell kaktuszfügét bontani, gyümölcs- és kaktuszligetek között túráztam az impozáns szurdokvölgyben, hogy este a helyiek vendégszeretét élvezve érjem el a szurdok legmélyebb pontját, 3.517 méter mélyen.

A kanyon legizgalmasabb látványossága a három lépcsős Sipia-vízesés, mely 150 méter magasból dübörögve ontja víztömegét az alatta elterülő sziklákra. A Sipia mindössze tíz km-re, közel három órás gyalogútra található Cotahuasi falujától, de ezúttal a tömegközlekedést választottam, naponta egy járat indul Quechuallába a kora reggeli órákban. Öt órakor már talpon voltam, a buszpályaudvarra tartva találkoztam a helyi pékkel, aki éppen a központba tartott, hogy szétterítse friss áruját. Könnyítettem a csomagján és már fél hatkor a buszra vártam.

Àmulok és bámulok

Közben felfigyeltem arra a gringóra, aki az arequipai buszon pár nappal korábban velem együtt utazott. Gyorsan lekezeltünk, elfoglaltuk helyünket a buszban, és innentől már az ausztrál Antonyval utaztam Sipiáig.

Napi járat Quechuallába

A korai ébredés ellenére mindketten ámulva néztük a száraz, félsivatagos tájat. A vízesésig vezető út sziklákban gazdag, hihetetlen gyönyörű, néhány helyen közvetlenül a Rio Cotahuasi mentén vezet. Cuyao függőhídjáig aszfaltozott úton jutunk el, onnan azonban kezdetét veszi a zötykölődés, szerencsére azonban gyorsan megérkezünk.

A Sipia háromlépcsős vízesése

Ausztrál útitársam is először jár a szurdoknál, mesélek neki aznapi tervemről, a Quechuallába tervezett gyalogútról, érdekesnek találja az ötletet és szívesen csatlakozna, de rendes cipő és zokni híján csak a vízesést járjuk be közösen. Gyönyörű, kikövezett úton rövid sétával érjük el a Sipiat, amely átöleli a szurdokfal szélét és a kanyon összes vizét összegyűjtve lépcsőzetesen a mélybe zuhanva éri el a szurdok alját.

Különleges színekben pompázik a magas szurdokfal

Miután kiélvezkedtük magunkat és minden lehetséges oldalról lefotóztuk a különleges zuhatagot, elbúcsúztunk egymástól, Antony megvárta a Cotahuasiba tartó buszt, én pedig elindultam Quechuallába tartó hosszú gyalogútamra. A helyiektől megtudtam, hogy szüret előtt lévén útközben sok gyümölcsöt találhatok majd, ezért nem bántam, hogy csak néhány péksüteményt, egy avokádót és egy liter vizet hoztam magammal.

Névnélküli vízesés a masszív sziklafalon

A Sipia-vízeséstől felfelé, egy kis kaptatón kellett továbbindulnom, nem mondom, hogy bemelegítő szakasszal kezdődött a túrám, de nem bántam, legalább gyorsan túlleszek a nehezén, gondoltam. Távolodva a Rio Cotahuasitól a kanyon hatalmas szurdokfalai között úgy éreztem, hogy valami egészen más világba csöppentem, mint egy nappal korábbi hegyi túrám során. A néhol csak kartávolságnyi szűkületek és a felettük tornyosuló hatalmas sziklafalak látványa páratlan szépségű, gyakran fordulok vissza, hogy megcsodáljam az elbújó vízesést és a vulkáni-üledékes kőzetekben kialakult, mély szurdokvölgyet.

Pózoló madárcsoda

Fél órás gyaloglás után érem el aktuális túrám legmagasabb pontját, innen elvileg ezer méter ereszkedés jön egészen Quechualláig. Chaupónál már sík terepen, völgyben sétálok, üde, zöld rétek és fügekaktuszligetek között. Meg is állok egy rövid falatozásra, de mohóságom bánja, a tunáról ugyanis nem takarítom le a horgasszőreit, így hiába ízlik a lédús, kellemesen savanykás ízű füge, még órákig zavar a tenyeremben bentmaradt sok vékonyka, szúrós tüske.

Kaktuszfüge

Rosariopampánál találkozok a Cotahuasiba tartó reggeli buszommal. Itt tudatosul bennem igazán, hogy a helyiek milyen komoly méretekben foglalkoznak szőlő- és gyümölcstermesztéssel. Hatalmas nagy zsákokat, gyümölcsösládákat pakolnak fel a buszra, hogy a terményeket Cotahuasiban eladhassák. Generációk óta fontos szerepet tölt be a szurdokvölgyi, minőségi biogazdálkodás, ezt pár nagyon finom szőlőfürt is bizonyítja, mely a kis zsákomban landol és biztosan jól jön majd a túra hátralévő szakaszán.

Színes növény, zord környezetben

3-4 km ide a látványos judiopampai kaktuszliget, ritka, gyakran tíz méterre is megnövő óriáskaktuszokból áll az itt található kaktuszerdő. Ahogy később megtudtam, idővel a kaktuszok szimbiózisba kerültek egy őshonos denevérfajjal.

Kaktuszerdő Judiopampában

Velinga a következő megállóm, igaz nem esik útba, de bevállalom a harminc perces meredek emelkedőt a szurdokfalon. Pár kőházon, egy szép régi templomon és két unottan dolgozó ácson kívül nem találok semmi érdekeset a kis településen, így pár avokádót összegyűjtve leereszkedek és folytatom tovább utam Quechualla felé.

Velinga utcáin sétálva

A földúton a szurdok belseje felé haladva délután kettőkor érek be a szimpatikus faluba. Egyszerre feltűnnek a nagyon hangulatos szőlőlugasok, melyek árnyékában gyalogolok be a település főterére, ahol Quechualla egyetlen szállása található.

Szőlőlugas

A ház zárva, így a szomszédhoz kopogtatok be. Több okból is jó helyen járok, Rafael és családja lesz az aznapi szállásadóm. Épp ebéd közben állítottam be a szimpatikus családhoz, akik, ahogy illik gyümölcslével és levessel kínálják a megfáradt utazót. Már ekkor feltűnik az itt élő emberek nagylelkűsége és barátságossága.

Híd a kanyon legmélyebb pontjához

Egy rövid pihenő után Rafael elmagyarázza, hogy jutok el Ushuába, ahhoz a folyómenti ponthoz, ahol a legmélyebb a Cotahuasi-szurdok. Három km-t kell a folyó mentén gyalogolnom, majd egy hídon átjutva érem el a szurdok belsejét. Fáradtan, de annál büszkébben találom meg a rozsdás táblát, mely büszkén hirdeti, hogy 1.518 méteren találom magam és itt, 3.517 méter mély a kanyon. Visszafelé menet még megtekintem és lefotózom a két közeli vízesést.

A szurdok legmélyebb pontja (3.517 méter)

Estére összegyűlik a rokonság a ritka európai vendég miatt, a vacsoránál jókat beszélgetünk kontinenseinkről. Elgondolkodtató, hogy szállásadóim rendkívül erős és büszke személyiségek, akik, bár európai szemmel nézve kőkemény, elhagyatott életet élnek, mégis milyen elégedettek.

Teraszos földművelés a szurdokban

Másnap reggel egy kiadós reggeli után, szamarat vezetve segítek lehordani Rafaelék karácsonyi gyümölcstermését.

Quechualla ősrégi temploma

A busz kicsit késve fut be, együtt indulunk vissza Cotahuasiba, hogy egy ízletes ebéd és egy csodás perui találmány, a Cusqueña Negra, elfogyasztása után visszainduljak Arequipába, majd egyszerre tovább Cuscoba. Két, egyenként több mint tíz órás út vár rám, de nem bánom, szilveszter után ugyanis érkezik Barna unokatestvérem, és gimnáziumi évfolyamtársa Jakab. Velük barangolok majd két hetet Peruban és Bolíviában.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.