Oxigénhiányos környezetben, másodmagammal jártam be a Llaca-tengerszem környékét. Mindennél fontosabb volt, hogy túratársam szervezete a rendelkezésre álló rövid idő alatt légzéskényszer tompulás nélkül sikeresen alkalmazkodjon. Jelentem, a túra és az akklimatizáció is tökéletesen sikerült, így hamarosan nekivágunk a közel ötven km hosszú Santa Cruz treknek!

Nagyon érdekes és szokatlan megkeresést kaptam pár hete. A blogomra hivatkozva egy fiatal svájci srác jelentkezett be nálam. Michael elmondása szerint lelkes olvasója német nyelvű blogomnak, nagy érdeklődéssel követi beszámolóimat. A megkeresés idején éppen Peruról írtam, arról az egzotikus dél-amerikai országról, ahova a Boden-tó mellől származó 30 éves svájci fiatalember készült.

Svájci túratársam, Michael

Sűrű levélváltást követően gyorsan megállapodtunk abban, hogy néhány héttel később Huarazban személyesen találkozunk, ahol egy teljes hétre csatlakozik hozzám a Kordillerákon. Mindezt azzal a kikötéssel is örömmel vállalta, hogy részt vesz azokon a programokon, amiket már napokkal korábban elterveztem – saját magamnak.

Tipikus andoki környezet

Ezzel azonban komoly kihívás elé néztem, Michael ugyanis először jár Dél-Amerikában. Limába érkezése másnapján már tovább is indul a Peru legszebb tájait rejtő Huaraz felé, oda, ahol a Churup lagúna és a Rajururi-kanyon bejárásával én már korábban sikeresen akklimatizálódtam. Vendégem még nem járt magaslati környezetben, ahol a nagy tengerszint feletti magasság jelentős hatást gyakorol az emberi szervezetre.

Páratlan szépségű völgy

Azonnal eszembe jutottak azok a 2014-es élményeim, amikor én is hasonló cipőben jártam, mielőtt átléptem volna a kiutazásom előtt még kritikusnak tűnő 3.000 méteres magasságot. Nem titkolom, nem éreztem tökéletes állapotban magam, amikor felmásztam a Huaraztól hét km-re található Wilcacocha-lagúna közel 3.800 méteres csúcsához. Másnap igencsak komolyan jelentkezett az erős fejfájás, mint az akut hegyibetegség tünete, amikor gyönyörű tájakon át felmásztam a 4.600 méteren fekvő gleccserlagúnához, a Laguna 69-hoz.

A Vallanaraju meseszép havas gleccsere motivál abban, hogy minél közelebb kerüljek hozzá

 

Köztudott, hogy a magaslati akklimatizáció nem gyerekjáték, hiába bármilyen komoly fizikai felkészülés, sose lehet tudni előre, hogy az emberi szervezet miként reagál a magaslaton. Ezért vegyes érzésekkel, egyrészt a társaság miatt érzett örömmel, de a magaslati betegség miatti komoly aggodalommal néztem elébe a vendég érkezésének.

Csúcsfotó hideg, csípős szélben

A visszaúton fennállt a komoly veszélye annak, hogy belefutunk egy nagy záporba

Mivel én már jópár napja Huarazban tartózkodtam és több sikeres akklimatizációs túrát letudtam, ezért inkább újsütetű ismerősöm egészsége aggasztott, hiszen több, nagyon megterhelő és intenzív napnak néztünk elébe.

Tipikus helyi asszonyság, rajta az elmaradhatatlan kalap

A Llaca-tengerszem különleges szépsége mindegyikünket elvarázsol

A Llaca-lagúnához tartó hosszú gyaloglás és a túrázás közben leküzdendő magassági különbség után a három napos Santa Cruz-trek várt ránk. Egyik sem könnyű feladat, már maga a Llaca-túra közel 4.500 méterig visz fel, míg a Santa Cruz – bár technikai nehézségektől mentes, de intenzív, nagy kitartást igénylő, három napos trekking, amely a második napon a Punta Unión magashegyi hágó megmászásával eléri a 4.700 métert.

Friss csirkét valaki!?

Michael érkezése reggelén kokalevélből készült tea formájában azonnal elkezdtük a magaslathoz való szoktatást, a kokalevél ugyanis megszünteti a magashegyi levegő okozta lüktető jellegű fejfájást. Az első napon a Cordillera Negra és a Cordillera Blanca vonulatai között fekvő bázisunkat, Huarazt és annak piacát jártuk be mindenféle megerőltető emelkedő, jelentős szintkülönbség megtétele nélkül. Este eljutottunk egy bajnoki focimeccsre, ahol a helyi első osztályú csapat leikszelt limai ellenfelével.

Huaraz székesegyháza a Plaza de Armas-nál

Huarazhoz való közelsége és a kiépített kavicsos út miatt a gyönyörű völgyben, havas hegyek és gleccserek között megbújó tengerszem, a Laguna Llaca bejárható bérelt autóval vagy taxival is. Mi mégis a gyaloglást választottuk, és egyáltalán nem bántuk meg. Marian településéig helyi kisbusszal jutottunk el, a falu központjából kiindulva teljesítettük az oda-vissza közel harminc km-es távot.

A Huascarán Nemzeti Park területén

Menedékház az égbetörő gránitsziklafal lábánál

A türkizkék vízű, főleg az altalajból és a gleccserjég olvadásából táplálkozó Llaca-tengerszem egy olyan, a hegymászás szerelmesei számára tökéletes stratégiai bázis, ahonnan kiindulva egy nap alatt megmászhatóak a lagúnától nyugatra található Vallunaraju közel 5.700 magas csúcsai.

A Nevado Vallanaraju, minden hegymászó álma

Helyi bakancsdoktor, azaz túracipőm orvosnál

Ilyen nagyratörő tervünk egyelőre nincs, mindketten nagyon örültünk, hogy az akklimatizáció jól sikerült és nagyobb megerőltetés nélkül jutottunk el és vissza a Llaca-lagúnához. Beszerzünk minden szükségeset, felkészülünk és hamarosan nekiindulunk a háromnapos Santa Cruz-treknek.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.