Cuscóba érve viszonylag kevés megpróbáltatással rengeteg csodát láthatunk. Én is megismertem a környék álomszép völgyét, meglátogattam az ősi indián civilizációk, az inkák és a wari kultúra lenyűgöző romvárosait, Tipónt és Pikillactát. Utóbbit az Inka Birodalom előtt Peru területén élő, kevéssé ismert warik építették, nekik köszönhetjük az első mai értelemben vett városok kialakulását.

Cotahuasiból Arequipa érintésével hosszú és fárasztó, kétszer tíz órás utazás után érkeztem meg Cuscoba. A spanyol hódítás előtt Cusco volt a hatalmas Inka Birodalom fellegvára, az amerikai kontinens egyik legősibb városát az indiánok a világ köldökének nevezték. Az inkák és a spanyol uralom legszebb régészeti emlékeit kínáló Cusco önmagában is izgalmas város, de a legtöbb látogató azért érkezik ide, mert innen indulnak a túrák a Machu Picchuhoz és az elveszett inka városhoz.

A Cusco-völgy Tipónnal

Négy évvel ezelőtt még így tettem én is, a 3.400 méter magasságban fekvő városban eltöltött rövid akklimatizációt követően az inkák egyik szent hegye mellett húzódó ötnapos Salkantay-ösvényen értem el Machu Picchu misztikus romjait.

Ezúttal több időt szerettem volna eltölteni a környéken, elsősorban a Szent-völgyre és a Cusco-völgyként emlegetett területen található inka és wari romvárosokra koncentrálva. A Boleto Turistico gyűjtőbérlet több érdekes cuscoi múzeum mellett mindegyik kinézett helyszínre érvényes, egyedül Maras sóteraszainak meglátogatására kellett pár nappal később külön belépőjegyet váltani, de erről majd legközelebb…

Tipón szépséges romvárosa

Vendégeim érkezése előtt egy teljes napom volt Pikillacta és Tipón feltérképezésére. Ez utóbbi az Inka Birodalomban vízelosztó központként működött, ám jóval prózaibb okokból soroltam előre: mivel ennek maradványai esnek közelebb Cuscóhoz, helyi járattal is megközelíthető. Maga a romváros a hegyoldalban található, a busz végállomásától hosszú, kanyargós szerpentineken érhető el 3.450 méteres magasságban. A hat kilometer hosszú, komoly szintkülönbséggel nehezített gyaloglást ezúttal kihagytam, és egy lefelé igyekvő üres taxival gyorsan megállapodva jutottam fel az inkák varázslatos kegyhelyéhez.

Tipón napórája az Intihuatana, „a kő, mely foglyul ejti a Napot”

A környék fölé magasodó, csodálatosan zöld kertekből és templomokból álló inka város meglepően jó állapotban maradt fenn. Összesen tizenkét széles terasz-egység látható, ezek az év tizenkét naptári hónapját jelképezik. Különösen feltűnő a számos klasszikus terasz és a hozzájuk kapcsolódó mesterséges, díszítő vízesés. A vízvezeték-rendszer több kilométer hosszú, a romváros közelében található forrás táplálta. Tervezése és minőségi kivitelezése kimagasló mérnöki és ipari szaktudást igényelt, a forrás vizét nemcsak idevezették, de megfelelő lejtésű különböző csatornákra osztották és újraegyesítették.

Gigantikus csatornarendszerükkel az inkáknak még az ilyen hatalmas méretű teraszokat is sikerült termékennyé tenniük. Ebből is láthatjuk, hogy a vizet, mint természeti elemet és erőforrást, milyen tisztelet övezte, mennyire fontos volt az ősi kultúrák számára (is). Ezek a mementók a ma emberét figyelmeztetik arra, hogy nekünk is tiszteletben kell tartanunk és felelősen kell gazdálkodnunk véges vízkészleteinkkel, kiemelten kezelve a megőrzésükre irányuló terveket. Ha megismernénk, hogy az évszázadokkal ezelőtt itt élő inkák hogyan éltek, gazdálkodtak a szűkösen rendelkezésükre álló erőforrásokkal, elképzelhető, hogy könnyebben megértenénk, mit kellene tennünk bolygónk védelmében.

Az inkák mesterműve, a Fuente Ceremonial

Lefelé taxi helyett az inkák által épített, de a mai napig eredeti formájában megmaradt és használt ösvényt vettem igénybe, hogy leérve a számtalan, turistákra beárazott házi malacsütödével találjam szemben magam. Inkább egy szomszédos utca egyszerű kifőzdéjében ebédeltem, majd felpattantam egy Urcos irányába tartó buszra, amelyről húsz perccel később a főúton szálltam le. Innen a távolból még nem, de némi gyaloglás után már látható a lenyűgöző méretű romváros, mely nem a viszonylag rövid életű Inka Birodalom remekműve, hanem egy másik, szinte teljesen a feledés homályába veszett civilizációé, a warié. Jóval az inkák előtt, és náluk sokkal hosszabb ideig virágzott a wari kultúra a mai Peru területén, melynek egyetlen Cusco környéki régészeti lelőhelye a 700 körül épített Pikillacta.

Pikillacta magas kőfalai

A preinka város első pillantásra egy hatalmas, átláthatatlan, többnyire elhanyagolt romhalmaz, pedig mélyreható élményt nyújt és kiváló példa arra, hogyan élhetett egykoron a wari civilizáció.

Talán a legkülönlegesebbek ezen a helyen a várost átszelő utak. Szinte tökéletes geometriai elrendezésű, blokkokra osztott épületek alkotják a települést, nyílegyenes utcák mentén. A romváros és környéke a Lucre medence része, területe közel két négyzetkilométert foglal magába, beleértve mintegy hétszáz épületet, köztük kétszáz lakást és közel ötszáz istállót, raktárhelyiséget. A város fénykorában kb. 10.000 lakosnak adott otthont.

A wari civilizáció egyik remekműve, a Föld első mai értelemben vett városainak egyike

Pikillacta térbeli elhelyezkedése nagyon látványos, a habarcs nélküli falak egyes helyeken 15 méter magasak. Az utak és utcák nyílegyenesek, néhány házon gipsz- és iszapbevonatot fedeztek fel a régészek, így rögtön szembetűnik az inka és a wari építészeti stílus közötti különbség. Látszik, hogy másképp munkálták meg a köveket, és más technikát alkalmaztak az építés során.

Nyílegyenes utak

A 3.350 méteren található Pikillacta másik érdekessége azok a hidraulikus eszközök, amelyek összekötik a terület vízkészleteit a Lucre medencében lévő teraszokkal és az ott megművelhető földterületekkel, beleértve a csatornákat, víztározókat és vízvezetékeket. Ezek a komplex elemek tették lehetővé a korai wari mezőgazdaság kukorica-, burgonya- és egyéb növények intenzív termesztését.

Pikillacta egyik, különleges építési technikával készült, utcája

Tipón és Pikillacta ugyancsak elvarázsolt, a két különleges romváros meglátogatása kiváló kezdete egy hosszú kalandnak. Hamarosan érkezik unokatestvérem és egy barátja, együtt indulunk neki az Inka Birodalom szívének, a Szent-völgynek!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.